Bejegyzések

Budapest Kupa 2018

Ahhoz képest, hogy a tavaly nyári Szuperkatlan teljesítménytúrán úgy határoztam, nekem a szimpla természetjárás lesz az etalon és nem a szintidőben mért szervezett programok, valahogy ráéreztem az ízére. No persze ez nem azt jelenti, hogy komoly távokra is nevezek... hisz ismerem a korlátaimat. De amiket biztosan teljesíteni tudok a megadott feltételeken belül, azokra már szívesen nevezek. És mivel soha semmi elismerést nem kaptam (mivelhogy se elég eszes, se elég tehetséges nem voltam soha semmihez és semmiben) eldöntöttem, hogy ebből szervezek sajátos gyűjtést. Szóval emléklap-kitűző elismerésekre gyúrok. ÉS ugyanígy az idei BP Kupa is vonz. Tetszene egy pici serleg, ami a lábaimba szedett kilométereket igazolja :D Ennek megfelelően ebbe a posztba fogom folyamatosan frissíteni az aktuálisan teljesített programokat. Nagyon rövid beszámolókkal.  Ebben az évben 139 teljesítménytúra került bele ebbe a kupaszerző mozgalomba . Az elnevezésből sejtendő, hogy BP és a Budai-hegység ...

Levegőzés az év utolsó heteiben ~~

Kép
Fagyos az út a másik hídig (11.25.) Újpest vasúti hídfő alól (pesti oldal) indított túra (inkább séta) a Megyeri hídhoz, azon át, és Váci úton plusz egyéb kis utcákon vissza az Újpesti vasúti hídig, amin átkelve éri el az ember a célt (ami a kiindulópont is volt). Első alkalommal szervezett történet, nagyon okos szervezéssel (egy emberes munka volt, a hölgy nagyon jól megoldotta). Papíron 18, hivatalosan 18,6 km a táv. Túrának valóban nem nevezhető (főként városon belüli volta miatt, ahol max a rakparti területeken volt mit nézni), szint is inkább csak a hidakra föl- és lemenet volt. De abszolút kellemes gyaloglásnak bizonyult. Már úgy 1 km után csatlakozott hozzám egy korombeli srác, O. Viktor ; gyárilag magányosan vágtunk neki az útnak, így viszont lett kölcsönös társaságunk. Ő azért komolyabb versenyző, akár gyalog, akár kerékpár szinten. Lealacsonyodott az én szintemre, de jót bóklásztunk. Forrás túra a Visegrádi-hegységben (12.10.) Visegrádról induló teljesítménytúra, L...

Országos Kéktúra ~ Piliscsaba - Hűvösvölgy - Rozália téglagyár (avagy az OKT 13. és 14. sz. szakasza)

Kép
Te jóságos... annyira nehezemre esik belépni ide, és megírni egy-egy bejegyzést. Ebből adódóan csak most hozok össze egy bő hónapos beszámolót, mégpedig egy újabb Kék-szakaszunkról. 2017. október 14-én kerítettünk sort az újabb haladásra. A terv a Piliscsaba-Hűvösvölgy és a Hűvösvölgy-Rozália téglagyár közti távolságokra (azaz az OKT 13. és 14. szakasza ) terjedt ki. Gondoltuk jobb lenne kihasználni a viszonylag későbbi sötétedést, és bevállalni egy 30-40 közti távot. Ebből adódóan ismét A. kolleginámmal mentünk csak kettesben (az igazolófüzet alapján 20,9 + 14,2 km-es terv nem vonzotta K. -t). Piliscsabá ra ezúttal busszal mentünk; az iskolánál szálltunk le, onnan sétáltunk föl a vasútállomáshoz, ahol a már korábban fölavatott pecsét várt bennünket. Mire oda értünk, ki is világosodott (a buszról még kevésbé tetszetős fényviszonyokban szálltunk le, de a kis vasúthoz vezető séta végére megtisztelt bennünket a nap). Tehát megejtettük a pecsétet Piliscsabán , majd követtük a jelzé...

Országos Kék folytatása ~~ az OKT 11/B szakasza

Kép
Nagyon sok idő telt el a legutóbbi menetelésünktől. Több, mint 3 hónap. Némelyik hétvégén ugyan már terveztük volna a tovább indulást Piliscsaba - Rozália téglagyár táv on belül, de akárhányszor indultunk volna, szakadó esőre ébredtünk. És így nem indultunk el. Azért csak más zuhéban elindulni, vagy ha "csak" menet közben kap el a vihar. Ezzel a héttel aztán végre az én szabim is eljött ( A. és K. már hamarabb elkezdték). És ekkorra terveztük a huzamosabb menetelést. De hétfőn megint viharra keltünk. Az előrejelzések se kecsegtettek jobbal; vagy vihart, vagy hőséget jósoltak egész hétre. Így lemondtunk az egész heti túrázgatásról . De kedden nem esett. És bár minden sáros volt, A. társaságában úgy döntöttünk, megcsináljuk a Péliföldszentkereszt - Szárliget közti szakaszt. K. az időjárásra és a nagyobb távolságra hivatkozva ezt kihagyta (valami bontott megoldásban szeretné majd utólag pótolni).  Tehát így adódott, hogy A. és én 2017. 08.08 -án fölszálltunk a kora regg...

SzuperKatlan 2017

Kép
Múlt hét végén volt az 5. SzuperKatlan teljesítménytúra. Még sose voltam, de most úgy alakult, hogy beneveztem. A. eleve indult volna húgával, és két barátjukkal, gondoltam velük tartok én is. Részemről úgyis helyből indul (helyi sörözőből, a Molnárból). A 15 km-es útvonal Dorog - Gete - Hegyes-kő - Mogyorósi sziklák - Mogyorósbánya  (tulajdonképpen a Kék egyik része, amit már teljesítettünk). A 30 km-es táv ugyan ez és még visszafelé. Mivel a társaság a 30-asra regisztrált, én is arra neveztem. Aztán már a Getére fölfelé rájöttem, hogy naiv voltam. Mármint a Kékkel nem volt bajom, mert azt kényelmes tempóban, nyugisan jártuk be. De ez teljesítménytúra. Amihez nem vagyok szokva. Hogy kihajtsam a belemet, hogy adott időn belül, és még annál is rövidebb idő alatt végig járjam. A társaságnak ez nem okozott problémát (A. a húgával és a két baráttal már Iszkiri 100-tól kezdve mindenfélét teljesítettek). Nekik volt is hozzá szuflájuk. Nekem viszont nem, én a direkt hajrához puhánynak b...

Semmi se sikerül...

A munkahely en is adódtak változások, hidegek, melegek egyaránt. Az a kis minimális magánéletem is válságban . A Kék sem alakul . Pedig jelenlegi idegállapotomon csak a természetjárás segíthetne (vagy hát így érzem). Szombaton A . benne lett volna egy Piliscsabától egészen Rozália téglagyárig tartó szakaszban, de az időjárás közbeszólt (mikor indulni kellett volna, még javában zuhogott... nem lett volna ezzel baj, csak épp nem engedhettünk meg magunknak egy esetleges lerobbanást, nem eshettünk ki a munkából ilyesmi miatt...). Szóval újra kell szervezni. K . viszont nem hajlandó odáig elmenni, max. Hűvösvölgyig. Lehet, hogy az szimpatikusabb (főleg az ő által kijelölt napi minimum kvótához...), de macerás onnan haza jönni, és legközelebb oda vissza is kéne jutni a folytatáshoz. Mire onnan haza érnénk, annyi idő alatt megjárnánk azt a plusz ~15 km-t. De nem, hallani sem akar róla. Most vasárnap lesz Szuperkatlan 15/30 teljesítménytúra . Kéne menni. Bár most úgy eltunyultam itt a s...

Országos Kéktúra ~ második távunk (az OKT 11/A szakasza)

Nnnnna. Ahogy az tőlem megszokott, most is hetek kellettek a billentyűzet koptatásához. Tehát folytatnám is a múltkor elkezdett élménybeszámolót (természetesen itt is gyér memóriámra kell hagyatkoznom, emiatt nem lesz valami bő bejegyzés).  Képeket változatlanul A. -tól fogom tudni lenyúlni (és nem, még mindig nem jött össze xD ) Tehát 2017. május 01. volt a folytatás napja. Ki kellett használni a Munka Ünnepe adta szabad hétfőt. Megjegyezném, hogy remekül bebizonyosodott, nem is olyan szörnyűek a hétfők (csak épp a szabadban kellene eltölteni őket, nem a munkahelyen).  Az általunk bejárni kívánt második OKT túránk útvonala Dorog tól folytatódott. Bevártuk egymást a vasútállomásnál (hisz először is ide kellett mindegyikünknek eljutnia). Ezúttal nálam volt a megvásárolt nyomdapárna, így zavartalanul nyomhattuk újabb dorogi pecsétünket. Aztán le az alagútba, onnan föl a városnak, amerre a jelzés vitt. Folyadékkal mind el voltunk látva, de én úgy terveztem, elemózsi...