Országos Kéktúra ~ Piliscsaba - Hűvösvölgy - Rozália téglagyár (avagy az OKT 13. és 14. sz. szakasza)

Te jóságos... annyira nehezemre esik belépni ide, és megírni egy-egy bejegyzést. Ebből adódóan csak most hozok össze egy bő hónapos beszámolót, mégpedig egy újabb Kék-szakaszunkról. 2017. október 14-én kerítettünk sort az újabb haladásra. A terv a Piliscsaba-Hűvösvölgy és a Hűvösvölgy-Rozália téglagyár közti távolságokra (azaz az OKT 13. és 14. szakasza) terjedt ki.
Gondoltuk jobb lenne kihasználni a viszonylag későbbi sötétedést, és bevállalni egy 30-40 közti távot. Ebből adódóan ismét A. kolleginámmal mentünk csak kettesben (az igazolófüzet alapján 20,9 + 14,2 km-es terv nem vonzotta K.-t). Piliscsabára ezúttal busszal mentünk; az iskolánál szálltunk le, onnan sétáltunk föl a vasútállomáshoz, ahol a már korábban fölavatott pecsét várt bennünket. Mire oda értünk, ki is világosodott (a buszról még kevésbé tetszetős fényviszonyokban szálltunk le, de a kis vasúthoz vezető séta végére megtisztelt bennünket a nap). Tehát megejtettük a pecsétet Piliscsabán, majd követtük a jelzést. Itt megjegyezném, hogy a városon belül egy indokolatlanul bő sétára kényszerített a Kék vonal, mert látványosságot nem érintettünk, de kétszer annyi idő volt leérni a 10-es úthoz, mint onnan fölmenni a vasútállomáshoz :D Egyébként pont az iskola utáni tinnyei kereszteződésnél kellett átkelnünk a főúton, majd egy balra tartó utcán vitt végig. Elég barátságtalan környéknek tituláltuk. És sajnos itt is megtapasztaltuk a lakóövezetet elhagyó részeken a szemétlerakás jelenségét... törne le a keze azoknak, akik kihordják a ganéjukat..! Ballagtunk, majd a jelzésünket elvesztettük, helyette zöld kerékpáros jelzés volt festve mindenhova. Azon tanakodtunk, hogy hol kellett volna letérnünk az összefüggő, erdő irányba vezető földútról? Gondoltuk megyünk még picit, hátha csak a híresen elkótyavetyélt felfestések áldozatai lettünk, és jó irányba haladunk. Átmentünk egy vaskapun, ami egy bánya vagy akár Auschwitz bejáratát is idézhette volna (de már nem emlékszem a szövegére, és a "nem hiszem el, hogy már itt eltévedünk?! érzéstől szétszórtan nem örökítettem meg fotón). Egyszercsak elértünk egy házhoz ott a semmi közepén, és szerencsénkre egy bácsi épp ott tartózkodott, így útmutatást tudtunk kérni. Azt mondta, hogy még valamivel a kapu előtt van egy fém sorompó, arra visz a jelzés. Megköszöntük a segítséget, és visszafordultunk, bár fejünket kaparásztuk, mert nem rémlett sorompó (lehet annyira elfecsegtük a lépéseinket, hogy nem tűt fel?). Aztán ott volt, tényleg. Viszont nem rögtön, hanem egy autószélességnyi ösvény tért el, és azon picit beljebb volt az éppen zárt sorompó, ami tényleg kieshetett a látóterünkből (elvileg :D ). Jelzés viszont a sorompó után páááár méterrel tűnt csak föl az egyik fán, amit tényleg nem lehetett kiszúrni akármilyen szögből. Na mindegy, mentünk tovább, és bosszankodtunk az elvesztett időn, meg is szaporáztuk lépteinket. Tetszett amúgy a ránk váró útvonal, nagyon szép volt az erdő. Hosszasan barangoltunk, hol lejtett, hol emelkedett, és még szarvas is baktatott előttünk egy szakaszon. Miután elhagyott bennünket a jószág, pár perc múlva egy túrázó fiatalember tűnt föl mögöttünk, akinek egy köszönés után hamar csak a sziluettjét láttuk, olyan tempóban haladt. Irigylem az ilyen állóképességű embereket, szinte rohannak dombra föl (én meg csak megyegetek xD ). Kiértünk egy szép kilátással kecsegtető domb- vagy hegytetőre, ami a térkép szerint a Kőris-völgy lehetett, a Nádor-hegy és a Kis-szénás közt. Itt volt egy árvuló padocska is, amelyre letelepedve csodáltuk a tájat, majd mikor kiszúrtunk egy idős terepfutót, elszégyelltük magunkat, és tovább haladtunk. A térkép szerint Kutya-hegy után a Nagy-szénásnál rábukkantunk a szintén jelölt Turistaház emlékfalra. Ekkor már nyugtáztuk, hogy lassacskán elérjük a pecsételőhelyet (Zsíros-hegy).
Nos, korábban megszoktuk, hogy pecsét közelében pecsét jelzést is találunk. Itt az nem volt, tehát már kezdtünk izgulni, hogy most nem tértünk le a Kék vonaláról, itt kéne lennie a pecsételőhelynek, Nagykovácsin belül kóborlunk, de semmi. És akkor kis híján elsétáltunk a Muflon Itató mellett, amikor kapcsoltam, hogy bakker itt vagyunk. Szerencsénkre anno kinyomtattam egy a pecsétek elhelyezkedését tartalmazó felsorolást, és onnan beugrott, hogy ez a söröző szerepelt rajta. Meg is találtuk a pecsétet (de csak a tartója fölött volt pecsétjelzés, tényleg nem jelezte semmi más a közelben, vagy ennyire vakok vagyunk). Tehát pecsételtünk, de végül nem tértünk be a sörözőbe, mert a kellemes idő miatt alig fogyott saját ellátmányunk, inkább azt akartuk csökkenteni (bár így utólag beülhettünk volna, már csak a feeling miatt is).
Mentünk tovább. Nagyon sok kirándulóval futottunk itt már össze. Többen kerestek rajtunk ilyen meg amolyan barlangot is, amiben sajnos nem tudtunk segíteni (mert csak az igazolófüzetünk térképe alapján jelzett barlangokról "hallottunk" és azok is odébb voltak). Épp a Remete-barlang előtt volt egy lefelé meredekebb szakasz, ami eléggé le is lassított. Már azon filóztam, hogy inkább lecsüccsenek és úgy csúszok le, mert féltem a tereptől xD de végül nem ültem le, csak lassan, nagyon lassan lesétáltam (A. nyilván ügyesebben). Lehet az ilyen lejtősebb, kevés kapaszkodóval megáldott részek miatt be kéne szerezni egy túrabotot, legyen mi támasszon. A barlang semmi extrának nem tűnt, a sok ember miatt meg se néztük tüzetesebben, inkább tovább mentünk. Kiértünk Máriaremetére, ahol megintcsak indokolatlan körözésnek éreztem a jelzések vonalát. Igaz, hogy egy szép templomot legalább útba ejtett, de a sok aszfaltséta kezdett értelmetlennek érződni. Azért csak elértünk Hűvösvölgyhöz... A peronnál pecsételtünk, nézegettük a vonatot, eszegettünk, majd tovább indultunk.
Miután átbukdácsoltunk az úttesten, belevetettük magunkat a sokkal szimpatikusabb természetbe. Szintén rengeteg kiránduló, nagyon sokan kutyákkal. Igazából annyira lefoglalt a kutyák nézése, hogy szinte csak vitt a lábam. Különösen két akitában gyönyörködtem, akik az Oroszlán-szikla előtt tűntek föl, és egészen az Árpád-kilátóig "kísérték" utunkat. Tovább haladva láttuk a Pálvölgyi-barlanghoz vezető jelzést, amit biztos nem hagytunk volna figyelmen kívül, ha nyáron jövünk (amikor nem kell attól tartani, hogy ránk sötétedik a végállomás előtt). Inkább tovább mentünk, de esküszöm, a Hármashatár-hegyre vezető út nekem sokkal nagyobb szintnek érződött, mint amennyinek a papír állította. Nem volt meredek a fölfelé vezető út, de megviselte a lábaimat (de az is lehet, hogy csak puhányságomra elfáradtam már). Viszont megérte odafent a kilátásért. Pecsételtünk, szusszantunk, körülnéztünk a kilátóból, majd haladtunk tovább.
A Hármashatár-hegytől a Vihar-hegyre volt egy meredek lejtés, majd hirtelen egy ugyanilyen meredek emelkedés (tehát a két csúcs közt egy V-alakú rész). Lefelé meglepően jó tempóval sikerült menni, de a fölfelé vezető szakasznál én mentem elöl és elkövettem azt a hibát, hogy visszanéztem A.-ra. Ekkor bepánikoltam, hirtelen nem tudtam, hova lépjek, tériszonyomból adódóan megkövültem xD A. fölmérte, hol tud megkerülni, majd miutá fölém ért, húzott rajtam egyet. Ez kellően kizökkentett ahhoz, hogy tovább tudtam haladni (de A. igazi hős módjára rendszeresen hátra nézett, kell-e támogatás). Mikor fölértünk, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, ekkor kielőzött minket egy korunkbeli nő (akinek még volt szerepe túránk folytatásában). Szóval mentünk tovább, megint kedvező terepen, és már vártuk a pecsétjelzést az állítólagos Virágosnyereg büfénél, amit nem találtunk. Egy tisztás után vissza az erdőbe... Elértünk egy katonasírt, amikor már azon sopánkodtam A.-nek, hogy rég meg kellett volna találnunk a pecsétet.
Ekkor jött velünk szemben visszafelé a lány, aki szintén kétségbeesetten kérdezte, hogy mi is a Kéket csináljuk? ÉS ha igen, hol a pecsét, mert a térkép alapján valamivel a katonasír előtt kellett volna lennie. Mondtuk, hogy mi is a pecsétet kerestük, de mi se találtuk, már hiányoltuk is. Együtt mentünk vissza, majd az előző tisztás bekötőjénél A. jobbra, a hölgy balra, én meg egyenesen indultam tovább. A. bukkant rá a pecsétre, az erdőbe vezető ösvénytől igazából nem messze (de itt se volt pecsétjel, ezért se tűnt fel eszerint nem csak nekünk, de másnak se). Mindhárman letudtuk az igazolást, és gyorsított léptekkel mentünk tovább, ismét a katonasír felé.
Innentől már nem lehetett messze Rozália téglagyár, az út enyhe lejtéssel vezetett le a hegyről. 18 órához közeledve a fák között már kezdett sötétedni, elő is vettem a fejlámpámat, hogy rögtön kéznél legyen, ha már nem látnánk. A lány már előttünk haladt (ő még "friss" volt, nem Piliscsabától jött :') ). Egyszercsak feltűnt a párja is (a pecsételőhelytől sétált barátnője elé, féltve őt a sötétedés miatt). Egyébként nagyon rendesek voltak, mert ahogy egyre sötétebb lett az erdőben (már lámpát kapcsoltam) láttuk, hogy időnként hátra néznek (gondolom ellenőrizve, hogy mi sem vesztünk el). Kiérve az erdőből, közeledve a téglagyárhoz, már itt is sötét volt, fák nélkül is. A lány épp végzett a pecsételéssel, mikor mi is odaértünk. Mi 18:34-kor pecsételtünk. Aztán megint emberségből jeles, megkérdezték, hogy az autóval kivihetnek-e egy buszmegállóhoz, vagy valami. Mi meg nagy hálálkodások közepette elfogadtuk az ajánlatot. Mivel Buda irányába tartottak, az ürömi körforgalomnál lévő buszmegállóig elvittek (mint kiderült, a srác már 800 km-en felül jár a Kékben, barátnője meg most kapott kedvet követéséhez). Ha hétköznap lett volna, perceken belül jött is volna a 800-as busz. De hétvégi nap révén 19:17-re volt írva a következő lehetőség. Így kisétáltunk az OMV-kúthoz, vettünk egy kis lélekerősítő kávét, meg igénybe vettük a kétbetűst, és aztán visszamentünk tovább várni. Hazautunk se volt zökkenőmentes, a busz tömve volt. De fölpasszíroztuk magunkat, mert még egy órát az akkor már hidegben, fáradtan nem akartunk várni. Piliscsaba környékén már kellően ürült a busz. Dorogon testvérem fölhozta Suzikámat, így A.-et hazavittem még Mogyorósra, és már nem is tudom mikorra értünk ténylegesen haza. Egy meleg fürdő után ágyba kerültem, hamar elaludtam.

Néhány képet azért illik föltenni:

Turistaház emlékfal

Muflon Itató

Máriaremete

Gyermekvasút (Hűvösvölgy)

Oroszlán-szikla fej nélkül

Árpád-kilátó

Hármashatár-hegyről

Pecsétek

Megjegyzések:

A. nem sokkal később lesérült egy teljesítménytúrán. Ez lehet, hogy átmenetileg szünetelteti az OKT-t is.

Továbbá azóta letöltöttem egy OKT applikációt telefonra, aminek már most van annyi előnye, hogy mindig kéznél lesz a pecsételőhelyek leírása (jelzés hiányában könnyebb lesz tájékozódni).