Országos Kéktúra ~ elkezdtük a 12. sz. túraszakasszal!

Megint megkésve, de legalább vissza tértem...

Tehát ott tartottam, hogy két kedvelt, aranyos, és nálamnál jóval energikusabb kolléganőmmel úgy határoztunk, bele vágunk az Országos Kéktúrába. Sokszor emlegették, igaz akkor még Ők sem tudták, mit is jelent ez valójában. De annyit beszéltek róla, hogy utána jártam, ámuldoztam, majd minden infót kinyomtattam és ledobtam eléjük az asztalra. "Szóval megpróbáljuk?"

Az Országos Kéktúra hazánk északi részén húzódik, Írott-kőtől Hollóházáig. Első sorban ez a kitűzött cél, de létezik még a Dél-Dunántúli Kéktúra Írott-kőtől Szekszárdig, illetve az Alföldi Kéktúra, ami Szekszárdtól Sátoraljaújhelyig vezet. A három Kéktúra adja a kb. 2550 km-es Országos Kékkört. Egyszer szeretném, ha mindet kipipálhatnám... akkora divat ez a "bakancslista" téma, mégsem tudtam, mi illene bele. És most itt van ez...

A túramozgalomról csak annyit, hogy ez nem teljesítmény-, hanem teljesítés orientált. Pecsételőfüzet segítségével igazolható, illetve nyomon követhető az egyes szakaszok megtétele, keltezéssel együtt. Különösebb erőnlétet sem igényel a dolog, legfeljebb komoly elhatározást (én speciel túlsúllyal küszködök, és az asztmám is fullaszt, ha a plusz kilók nem bizonyulnának elégnek :D ). Tehát idő és egyebek függvényében teljesíthető pár hét alatt is, de akár évekig is elhúzódhat. A lényeg, hogy járja végig az ember. 

Sajnos nekünk hiába van az átlagnál több szabink, azért elég necces 3 személynek összehozni a potenciális kiránduló napokat. Legfeljebb a nyári időszakban tudunk hosszabbra tervezni. Akkor meg tikkadunk, de hát ez van. Azonban a környékbeli távolságot úgy gondoltuk, hogy egy-egy napos megoldásként elkezdjük. És itt jött a képbe 2017. év Húsvét Hétfője.

Szóval a hosszú hétvége adta lehetőségből előnyt kovácsoltunk, és 2017. április 17-én megtettük az első szakaszt, amely Dorog-Piliscsaba között húzódik (18,6 km-re tartják; kezdő szakasznak tökéletes piciny rész). Ez a szakasz önálló túraszakasza az Országos Kéknek (szám szerint a 12.), és nem egy hosszabb szakasz valamely hányada.

Lakóhelyeink szempontjából úgy döntöttünk, vonattal lemegyünk Piliscsabára, és onnan jövünk visszafele (egyúttal közelebb az "otthonhoz"). Nem indultunk túl korán, mert A. csatlakozása csúszott (egy zsákfaluban él, onnan kellett még a vonatig eljutnia, amire együtt szálltunk volna fel, és amin már K. várt volna bennünket). Nem szeretnék időpontokat írni, de annyi biztos, hogy a pecsételőfüzet által becsült szakaszidőn belül voltunk (5 óra 27 percre saccolja a pecsételőfüzet egy átlagos tempóval; mi Klastrompusztán tartottunk egy bő 20 perces szünetet -az éhség nagy úr!- amivel együtt a piliscsabai indulótól a dorogi pecsételésig 5 óra 14 perccel zártunk).

Nem fogok túlságosan bele bonyolódni a dolgokba, főleg, hogy azóta bő egy hónap eltelt, a memóriám pedig nem az igazi. De az első lényeges dolog, ami már Piliscsabán fölmerült az az, hogy a 2015-ben kirakott új pecsét csodaszép, csak nyomdapárna nincs, és én is itthon felejtettem xD így a tollunk betétjéből nyert, zsepire folyatott tintával kentük össze szegény párát (meg a többi helyen is). 

Tehát pecsételtünk Piliscsabán, és elindultunk a kék jelzés útján. Szimpatikus volt, hogy a városon belüli oszlopjelzésekre idézetek voltak ragasztva (feltételezem a helybeliek gesztusa, mert máshol később nem tapasztaltunk ilyet, pedig olyan jó alaphangulatot biztosítottak a szövegrészletek...). Komoly szintváltozások nem voltak egy darabig, aztán viszonylag rövid időn belül egy településen lyukadtunk ki. Amiről kiderült, hogy az már Piliscsév. De rendesen elképedtünk, hogy kerültünk mi ilyen hamar Piliscsévre, el se hittük, hogy ott vagyunk. Utána persze lassúnak éreztük magunkat :D Egyik pillanatban mintha teleportáltunk volna, majd jöttek az emelkedők, lejtők, megint emelkedők. Szóval onnantól vánszorgott az idő. Egyébként Piliscsév utolsó házainál láttunk egy magától menetelő fűnyírót. Nem azt az önmozgót, hanem rendes tologatósat, de mégis magától ment! Azt hittük hallucinálunk (ki tudja??). Lehet bele tettek egy távirányítós autóból való vezérlést, és az ablakból letudták a fűnyírást? Nem tudom, de jó pofa volt. Aztán a községből kiérve, a természet lágy ölén haladtunk, láttunk őzbakot is, csak úgy szökkent (és szívesen utána kötöttem volna magam, hogy fölsegítsen a dombokra). 

Klastrompusztánál fellélegeztünk. Piliscsévet irreálisan hamar elértük, onnan Klastrompusztát meg irreálisan sokára. Vagy legalábbis úgy tűnt, de lehet csak az éhség miatt. Ugyebár itt ültünk le eszegetni. Utunk folytatásával szimpatikus, vízszintes szakasz következett, aztán csak fölvitt a magasba. Jöttek a szintemelkedések. A. és K. nagyon jól bírják fölfelé. Nekem sípolt a tüdőm. Részemről a lefelé szimpatikusabb (azt meg K. nem szereti, fáj lefelé menetben a térde). Na mindegy, mentünk, mendegéltünk, míg Sátörkő ormainál nem jártunk. Nagyon szép volt a panoráma. Fotókat A. gyártott, de még nem sikerült lementenem (ha pótlásra kerül a dolog, akkor utólagosan beszerkesztem őket ide!). Kesztölc irányába rengeteg orgona bokor pompázott, és nem sokkal a község előtt egy kis füvészkertbe botlottunk (pontosabban Pálos Gyógynövénykertbe). Volt ott kakukkfű (amit azonosítottunk), és a tábla szerint többek között zsálya, levendula és rozmaring is terem itt. Miután megszívtuk magunkat a növények illatával, tovább is mentünk.

Kesztölcön úgy éreztem, össze vissza kóválygunk, mire kilyukadtunk a 117-es úthoz, amin átkelve a kesztölci erdőbe vetettük magunkat (sajnos itt már kedvezőtlenebb aromák csapták meg az orrunkat, egy elpusztult ravaszdi emlékeként :( ). A kesztölci erdő nem kelti igazi erdő érzetét; édesapámmal gyakran megjártuk, mert kis sétának tökéletes, de igazából semmi extra. Főleg, hogy nagyon sok szemetet leraknak itt az emberek a kesztölci határban. Hogy törne el a kezük... 
Innen már pikk pakk elérkeztünk Dorog határába, ahol az egykori lőtér és kutyaiskola helyénél vágtunk át. A lőtér nem tudom, üzemel-e még, de a kutyaiskola helyett K9-esek kiképző állomása lett (vagy legalábbis úgy tűnt). A leendő rendőrkutyák intenzíven ugattak egymás mellett sorakozó karámjaikban, örültem, hogy be voltak zárva... Én azt hittem a K9-esek nem őrjöngenek, mert annál komolyabb kiképzésben részesülnek, minthogy minden ok nélkül tömeges koncertbe vágjanak. Na mindegy, gyorsan eliszkoltunk, és már Dorog utcáin vágtunk át, a református templomnál le a Petőfi térre, onnan a sínnel párhuzamosan elértük végre a vasúti alagutat, és tádámm. Elértük a napra tervezett célunkat. Meg kell jegyeznem, hogy miután pecsételtünk és elindultunk mind hazafelé, akkor kezdett esni az eső. Még szárazan megúsztuk.

A folytatást a következő hosszú hétvégére időzítettük. Ennek megfelelően május 1-jén haladtunk tovább, de az egy másik bejegyzés lesz :)