Hm~~

Mit is mesélhetnék..?

A napjaim ugyan úgy telnek. Várok egy csodára, ami kiránt abból a szarból, amiben érzem magam. 

Mármint érted... azt hiszem, legalább egyszer mindenkinél eljön a pillanat, amikor úgy érzi, többre hivatott annál, ami jutott neki.

Én most tartok itt. Utálom a szürke hétköznapokat. 

Hogy egy olyan munkahelyen szenvedek, amiből elegem van a sok rohadék kockafaszfej vásárló és megalázó helyzetek miatt. 

Hogy egy olyan országba pottyantott a gólya, ahol ebben az évtizedben örülhetek, hogy legalább VAN valami munkám, még akkor is, ha utálom, és  szenvedés úgy ébredni, hogy oda kell mennem.

Hogy abszolút nincs semmi, amivel kitörhetnék...

Lassan 22 éve, hogy itt vagyok, és az emberi faj egyik példányaként szívom az egyre kevésbé friss levegőt. És semmit sem tudok felmutatni, csak azt, hogy úgy elszállt a fejem fölött legalább 8 év, mintha csak becsuktam volna a szemem, és... tádám, ott se lett volna. 

Elég szánalmasnak tartom, hogy itt állok ezzel a zsenge életkorral, és már most úgy érzem, hogy még ennek sem volt értelme. Nem "éltem" igazán, és a karmám úgy ossza a lapokat, hogy talán nem is fogok soha... 

Te, aki ide tévedve ezt olvasod.... kívánom, hogy hasznosnak érezd a napjaid. 

Hogy a te éveid egytől egyig úgy teljenek, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Gyerekként játssz. Tinédzserként tanulj, szeress, csalódj, állj talpra többször, találd meg önmagad, és amiben jó vagy... hogy a húszas éveidtől ne érezd azt hogy bármit kihagytál volna.

Hogy mentálisan elégedett egyénként lépj a felnőtt korba, amit úgysem kerülhet el senki, még te sem... 

Ha elég ügyes vagy, te élvezni fogod azt a korszakot is. 

Hát sok sikert; akinek nem késő változtatni a dolgok állásán, az tegye meg, amilyen gyorsan csak lehet.