Országos Kéktúra ~ második távunk (az OKT 11/A szakasza)

Nnnnna. Ahogy az tőlem megszokott, most is hetek kellettek a billentyűzet koptatásához. Tehát folytatnám is a múltkor elkezdett élménybeszámolót (természetesen itt is gyér memóriámra kell hagyatkoznom, emiatt nem lesz valami bő bejegyzés). 

Képeket változatlanul A.-tól fogom tudni lenyúlni (és nem, még mindig nem jött össze xD )

Tehát 2017. május 01. volt a folytatás napja. Ki kellett használni a Munka Ünnepe adta szabad hétfőt. Megjegyezném, hogy remekül bebizonyosodott, nem is olyan szörnyűek a hétfők (csak épp a szabadban kellene eltölteni őket, nem a munkahelyen). 

Az általunk bejárni kívánt második OKT túránk útvonala Dorogtól folytatódott. Bevártuk egymást a vasútállomásnál (hisz először is ide kellett mindegyikünknek eljutnia). Ezúttal nálam volt a megvásárolt nyomdapárna, így zavartalanul nyomhattuk újabb dorogi pecsétünket. Aztán le az alagútba, onnan föl a városnak, amerre a jelzés vitt. Folyadékkal mind el voltunk látva, de én úgy terveztem, elemózsiát a városban veszek, egy pékségben (és így is tettem). Aztán meneteltünk tovább, az általunk már rutinosnak mondható irányba, föl a Kis- és Nagy-Getére. Szeretjük ezt a hegyecskét, ide szívesen följárunk "csak úgy" alapon is. Azért itt ott változott a látvány, egyre több fát kiszedtek mióta utoljára erre jártam. A fölfelé vezető út változó, ismertségéből adódóan kellemes, de erőnlétem, eü. állapotom és a felszedett túlsúlyom miatt volt, ahol nehezebben jött az a levegő. Élveztük a környező falvakra eső kilátást, de nem időztünk sokat a csúcson (A. lőtt pár fotót, de hamar tovább álltunk). Ami eddig idegen volt számomra, az a Tokodra vezető szakasz. Örültem, hogy lefelé, és nem fölfelé kell megtennem (mert tüdőt köptem volna a meredekségétől). Nyakunkat nem szegtük, mert sem a kövek, sem a meredek ösvény nem csúszott. Kedvező volt az elmúlt napok időjárása, nem volt se dagonya, se por, így könnyedén meneteltünk. Mikor beértünk Tokodra, ott nem sokat láttunk a településből. Az aszfalt azonban ontotta a meleget (pedig még csak nem is volt hőség), így azért hosszúnak tűnt az utca. Majd a végén egy balos kanyarba vitt a jelzés, emelkedő utcára. Itt volt egy szuper ivókút (kék, nyomókaros, gyerekkorom energiaitalának "palackja"). Feltöltöttük az ivókészletet, és hamar a Hegyes-kő lábánál voltunk. Nem kellett fölmenni a sziklákra, inkább csak megkerültük a techtonikai kitüremkedést. Aztán mentünk, mendegéltünk, egy bokros résznél eltűnt a jelzés. Így én jobbra, A. pedig balra mentünk tovább, K. pedig bevárta, melyikünk kiabál, hogy nyomon van. Nyilván nem én voltam az, ezért én vissza fordultam, K. bevárt, és együtt mentünk A. után. Volt egy kövesebb lejtős szakasz is, mielőtt elértünk volna egy utat, amire a jelzés vitt. Ez az út futott arra az útra, ami Tát irányából jön és Nagysáp irányába megy. Na ennél a kereszteződésnél átkeltünk a túlsó oldalra, ahol már a pincék voltak. A pecsételőt megtalálva maszatoltunk egyet az igazolófüzetünkbe, és mentünk tovább, a Kősziklának (területileg Mogyorósbánya). A kaptatós rész előtt ribizli bokrokat is láttunk, szomorú voltam, hogy még nem volt itt az ideje :D Hjaj, megviselt ez a fölfelé vezető út, nehezen kaptam levegőt. De csak fölértünk. A sziklán leültünk végül egy kis szünetre, hogy harapjunk valamit. Utána folytattuk csak utunkat Mogyorósbányára, amit hamar elértünk. A pecsét a Kakukk söröző ajtajában volt, lekezeltük a füzeteinket. 

Nos a terv az volt, hogy itt megállunk. De fölmerült, hogy ha tudok fuvart szerezni, akkor megyünk még egy picit, és Péliföldszentkeresztig még kihúzzuk. Ikernővéremet elértem telefonon, és miután elmondtam, hol találja Suzikámhoz a forgalmit/slusszkulcsot, és elmagyaráztam, hova kéne jönni, tök aranyosan bele ment (ja igen, ő tavaly decemberben vizsgázott, januárra megjött a jogsija). Így tovább mentünk; a faluból emelkedős szakasz vezetett ki, majd volt erdős, szintén emelkedős/lejtős/emelkedős rész is. Az erdőben volt egy fa asztalos, tűzrakó hellyel tarkított pihenőhely, ahol fiatalok épp szalonnát sütöttek. Na az nekem is nagyon jól esett volna! Na de mindegy is, az erdős rész után már ott voltunk valami szabadtéri oltárnál, majd elsétáltunk egy hangulatos kis nem is tudom milyen placc mellett (ahol korábban valami fesztiválokat is tartottak, legalábbis A. és K. elvileg itt voltak Szabó Balás és Bandája koncerten egyik évben(??)), majd elértük a plébánia templom melletti büfét, amelynek egyik eresztartó oszlopán volt a pecsét. Nyomtunk egyet-egyet, és fölsejlett ikrem sziluettje úgy 150 méterre. A nap hőse volt, amiért eljött, haza már én vezettem magunkat.

És hogy számokban mit is jelentett ez a nap? Tételesen (a pecsételőfüzet szerint):

Dorog/Tokod 9 km + Tokod/Mogyorósbánya 5,6 km + Mogyorósbánya/Péliföldszentkeresz 5,2 km. Az annyi, mint 19,8 km. A saccolt szintidő (a füzet szerint kb. 6 óra és 18 perc) nem emlékszem, hogy alakult. Azt hiszem nem sokkal, de több lett. 

Tehát az OKT 11. sz. túrájából (Szárliget és Dorog közt, 65,1 km) 45,3 km lesz még hátra. Közlekedés szempontjából Péliföldszentkeresztig volt érdemes elmennünk, oda autóval lesz ki kivigyen, hogy attól a ponttól folytathassuk Szárligetig, vagy ameddig sikerül.