Ronnie...

Előző bejegyzésem alkalmával még álmodni se mertem, hogy pár napon belül szomorú, keserves poszt fog jönni.

Életkém, manócskám... az én kicsi westie kutyusom, Roni olyan kritikus állapotba került a kánikula hetében, hogy úgy döntött a család, véget vetünk a szenvedésének. Szegénykém már jó ideje beteg volt (immunhiányos, pajzsmirigy-alulműködéses valami, ami állítólag fajtára szabott dolog), de fájdalmai már elviselhetetlenné váltak.

Így ma este elvittük az állatorvoshoz. Két altatót is kapott az injekció  előtt, mert az első ellen nagyon küzdött; mintha érezte volna, hogy nem szabad elaludni, mert többé nem kel fel... Úgy szerettem volna azt mondani, hogy állj, ne tovább, hisz Ő is láthatóan akart maradni, és én is akartam, hogy maradjon. De úgymond "így a legjobb neki". Pont pénteken, 13adikán lett volna kerek ötödik éve nálunk...

Picikém... 19:40 óta az örök vadászmezők újdonsült lakója lettél. Bár itt lennél, mellettünk, ahogy eddig... Korán elmentél, már most nagyon hiányzol.