Tápiószelei Természetbaráti Klub Túrasorozata
Még a Fagyos az út a másik hídig elnevezésű túrácskán megismert ifjú ajánlotta figyelmembe ezt a kupaszerző mozgalmat. Nem tudom, sikerül-e mind az 5 túrán részt vennem, hogy esélyes legyen az a kupa is, de próba cseresznye...
Március 17. : Aranyszarvas 50
Nos... 50 km-es körtúra, tápiószelei nyitánnyal és zárással. Azért is volt szimpatikus, mert a szint elenyésző volt, inkább a távot kellett leküzdeni. Megjegyzem a menetelés első óráiban tetszetős idő volt, aztán jött az eső, ami egyre erősödött, néhol mintha alulról esett volna már. A szál is egyre bitangabb volt. Féltávnál, a Kincsem Lovasparktól csatlakoztam egy túratárshoz. A fiatalember nálam komolyabb megmozdulásokat teljesít már évek óta; ezt a túrát is többször bejárta már, így bátran követtem a zuhéban (mintegy biztos pontként, aki itiner nélkül is tudja, merre menjen). A túra szervezőinek minden elismerésem! Színvonalas rendezés volt, az ellátópontok felügyelői előtt is le a kalappal. 8:05-kör rajtoltam és kereken 17 órakor értem célt, tehát 8 óra és 55 perc alatt jártam meg a távot. És a gyárilag tervezett vonatnál egy egy órával korábbit is elértem, ami ráadásul zónázó volt, így mééééég hamarabb vissza értem Pestre, hogy onnan tovább utazzak, egyenesen haza :)
Megyjegyzem, mikor én odahaza a meleg fürdővízben áztam, addigra a túra helyszínének vonzáskörzetében és Pesten is havazásba torkollt a zuhé, komoly problémákat okozva a közlekedésben. Szóval megúsztam azt is :D de bőrig áztam, azért a dzsekim megelégelte a legalább 5 órányi égömlést.
Május 19. : Sóút II.
Maglódtól Sülysápig 35 kilométeren keresztül. O. Viktorral teljesítettem a távot (bevárt a maglódi vasútállomáson). Őszintén szólva ideig-óráig elment a társasága, de alapjáraton irritált. Mert rohadtul nyomulós, tenyérbemászó, áhh... tipikusan az az egyén, aki nem érti meg, hogy nem érdeklődsz iránta, és egyéni szocprobléma, ha ő viszont érdeklődik irántad. Na mindegy. Maga a túra nem volt rossz, de fejben sok gondot okozott most is a táj kietlensége. A homokos, földművelt területek kiakasztottak. Mikor végre fás vagy Mende után dombos részt értünk, akkor picit otthonosabban éreztem magamat, de... hát a mi környékünkön izgalmasabb terepekhez szoktam (főleg a rendszeres BP kupás túrák után). De ez is pipa. Megjegyzem a mendei templom szerintem undorítóan csicsás volt :D más elalélt tőle.
Május 25. : Csillagfénytúra
Tápiószeléről indított éjszakai körtúra, talán 13 kilométernyi sétát takarva. Erre azért kellett elmennem, mert a kupához szükséges túrák közül egy februári Sóutat passzoltam az akkori időjárás miatt. Ezzel kipótoltam. Viszont nem teljesítménytúra, hanem vezetett természetbeli séta volt ez. Akikkel a kupa miatt voltunk, mi szedtük volna a lábunkat. A helybeli résztvevők andalogtak. Ez nyilván azoknak volt frusztráló, akik az utolsó Pestre menő vonatot szerették volna elérni 22:50-kor (úgy, hogy a mezőny lassú volt, és eleve 20:15-kor indultunk 20 helyett). Na mindegy, túléltük ezt is. És végül vonatoznom se kellett, mert saját Suzikámmal érkezett a megmentőm, aki haza hozott :)
Június 23-24. : Szent Iván Éji Sóút
Eredeti tervem az Extra táv volt, ami papíron 50, gyárilag 49 km hosszúságú. De sajnos be kellett érnem az alappal, a 30-as (gyárilag 31?) verzióval. Mégpedig az egyre kellemetlenebb torokgyulladásom és náthám miatt. Na de vissza a kezdetekhez... már a Szolnokra vezető vonatút se volt zökkenőmentes. Sajnos egy utas rosszul lett, így Nagykátán várt járatunk a mentőkre. Nem adtak bővebb tájékoztatást az illető állapotáról, a problémához képest nem sokat vesztegeltünk. A végállomáson bevettem egy Optalgint, és bíztam benne, hogy a másikra nem lesz szükség. 21-kor elindultunk. Igazából megfelelő tempóval sikerült lépdelni, nem volt megerőltető a túra, és bár lehűlt a levegő, én díjaztam, hogy nem tűz a nap (éjszaka lévén). Az ég is szép tiszta volt, tele csillagokkal.
De úgy 20-25 km körül az addigra sűrűsödő orrfújások mellett eleredt a vérem is. Kénytelen voltam tamponálni. A dugaszolás mellett meg még annyi levegőt sem kaptam, mint addig a takony mellett, maradt a szájon át légzés. De ahhoz meg hideg volt, még jobban fájt tőle a torkom és Darth Vaderes hangon szívtam magamba az oxigént. És a másik Optalgin is lecsúszott. Ekkortájt döntöttem úgy, hogy nem lesz extra távú a menet. Mert lehet többet ártottam volna magamnak, és még BP kupához várt egy Hajógyári séta vasárnap reggelre (ami rövidecske, de nem ilyen állapotoknál). Szóval Tápiószelén megkaptam a díjazást az alaptáv után, és mondtam, hogy nem megyek tovább. Az első vonathoz nem értem volna ki, így a másodikkal (4:31) indultam vissza a Keletibe. De már látom a célt... mármint a Kupához!
Július 7. : Csemő Virágünnepe /FINÁLÉ/
Szerettem volna a Nagykőrösön indított 30-as távot bejárni, de logisztikailag megoldhatatlannak bizonyult. Kaptam fuvarajánlatot, ami csak Csemőre szólt, lehetőleg rövid időn belüli visszafordulással. Így esett, hogy a 20-as (ténylegesen 18 km)Csemő-Csemő körtúrára neveztem. 3 és fél órát jósoltam kedves szállítómnak, amitől nem is tértem el, csak pozitív irányban (3 óra 20 perc lett az időm).
A tájjellegből adódóan sok problémát okozott a homok. Meg a homok. És természetesen a homok. De voltak erdős részek is, meg városiak, szóval nem mentem át struccba. Az első órácskában itt is esett az eső, vagy legalábbis engem akkor ért (lassú, szitáló jellegű, de csak kibírta óra hosszig). Arra volt jó, hogy tovább nehezített az amúgy is fullasztóan párás levegőn... A terepet nem egyengette. De az esőponcsóval kibírtam.
Nem szaporítanám tovább a szót, mert nincs mivel. Változatlanul lehangolt a hegyek után a szimpla vidék. De jó volt a séta, és hogy ezzel a kupaszerző mozgalom utolsó kiírását is bejártam. A célban pedig várt már a névre szóló kupácskám, amit a főszervező, Lipák István személyesen adott át. Le a kalappal előtte, mert egyébként színvonalasabb szervezésű túrák voltak ezek, mint akár a fővárosi bóklászások. Összességében jó érzéssel hagytam magam mögött az első túrakupával járó sorozatomat.
Végezetül egy fotó a díjról, illetve az egyes túrákon bezsebelt kitűzőkről:
Május 19. : Sóút II.
Maglódtól Sülysápig 35 kilométeren keresztül. O. Viktorral teljesítettem a távot (bevárt a maglódi vasútállomáson). Őszintén szólva ideig-óráig elment a társasága, de alapjáraton irritált. Mert rohadtul nyomulós, tenyérbemászó, áhh... tipikusan az az egyén, aki nem érti meg, hogy nem érdeklődsz iránta, és egyéni szocprobléma, ha ő viszont érdeklődik irántad. Na mindegy. Maga a túra nem volt rossz, de fejben sok gondot okozott most is a táj kietlensége. A homokos, földművelt területek kiakasztottak. Mikor végre fás vagy Mende után dombos részt értünk, akkor picit otthonosabban éreztem magamat, de... hát a mi környékünkön izgalmasabb terepekhez szoktam (főleg a rendszeres BP kupás túrák után). De ez is pipa. Megjegyzem a mendei templom szerintem undorítóan csicsás volt :D más elalélt tőle.
Május 25. : Csillagfénytúra
Tápiószeléről indított éjszakai körtúra, talán 13 kilométernyi sétát takarva. Erre azért kellett elmennem, mert a kupához szükséges túrák közül egy februári Sóutat passzoltam az akkori időjárás miatt. Ezzel kipótoltam. Viszont nem teljesítménytúra, hanem vezetett természetbeli séta volt ez. Akikkel a kupa miatt voltunk, mi szedtük volna a lábunkat. A helybeli résztvevők andalogtak. Ez nyilván azoknak volt frusztráló, akik az utolsó Pestre menő vonatot szerették volna elérni 22:50-kor (úgy, hogy a mezőny lassú volt, és eleve 20:15-kor indultunk 20 helyett). Na mindegy, túléltük ezt is. És végül vonatoznom se kellett, mert saját Suzikámmal érkezett a megmentőm, aki haza hozott :)
Június 23-24. : Szent Iván Éji Sóút
Eredeti tervem az Extra táv volt, ami papíron 50, gyárilag 49 km hosszúságú. De sajnos be kellett érnem az alappal, a 30-as (gyárilag 31?) verzióval. Mégpedig az egyre kellemetlenebb torokgyulladásom és náthám miatt. Na de vissza a kezdetekhez... már a Szolnokra vezető vonatút se volt zökkenőmentes. Sajnos egy utas rosszul lett, így Nagykátán várt járatunk a mentőkre. Nem adtak bővebb tájékoztatást az illető állapotáról, a problémához képest nem sokat vesztegeltünk. A végállomáson bevettem egy Optalgint, és bíztam benne, hogy a másikra nem lesz szükség. 21-kor elindultunk. Igazából megfelelő tempóval sikerült lépdelni, nem volt megerőltető a túra, és bár lehűlt a levegő, én díjaztam, hogy nem tűz a nap (éjszaka lévén). Az ég is szép tiszta volt, tele csillagokkal.
De úgy 20-25 km körül az addigra sűrűsödő orrfújások mellett eleredt a vérem is. Kénytelen voltam tamponálni. A dugaszolás mellett meg még annyi levegőt sem kaptam, mint addig a takony mellett, maradt a szájon át légzés. De ahhoz meg hideg volt, még jobban fájt tőle a torkom és Darth Vaderes hangon szívtam magamba az oxigént. És a másik Optalgin is lecsúszott. Ekkortájt döntöttem úgy, hogy nem lesz extra távú a menet. Mert lehet többet ártottam volna magamnak, és még BP kupához várt egy Hajógyári séta vasárnap reggelre (ami rövidecske, de nem ilyen állapotoknál). Szóval Tápiószelén megkaptam a díjazást az alaptáv után, és mondtam, hogy nem megyek tovább. Az első vonathoz nem értem volna ki, így a másodikkal (4:31) indultam vissza a Keletibe. De már látom a célt... mármint a Kupához!
Július 7. : Csemő Virágünnepe /FINÁLÉ/
Szerettem volna a Nagykőrösön indított 30-as távot bejárni, de logisztikailag megoldhatatlannak bizonyult. Kaptam fuvarajánlatot, ami csak Csemőre szólt, lehetőleg rövid időn belüli visszafordulással. Így esett, hogy a 20-as (ténylegesen 18 km)Csemő-Csemő körtúrára neveztem. 3 és fél órát jósoltam kedves szállítómnak, amitől nem is tértem el, csak pozitív irányban (3 óra 20 perc lett az időm).
A tájjellegből adódóan sok problémát okozott a homok. Meg a homok. És természetesen a homok. De voltak erdős részek is, meg városiak, szóval nem mentem át struccba. Az első órácskában itt is esett az eső, vagy legalábbis engem akkor ért (lassú, szitáló jellegű, de csak kibírta óra hosszig). Arra volt jó, hogy tovább nehezített az amúgy is fullasztóan párás levegőn... A terepet nem egyengette. De az esőponcsóval kibírtam.
Nem szaporítanám tovább a szót, mert nincs mivel. Változatlanul lehangolt a hegyek után a szimpla vidék. De jó volt a séta, és hogy ezzel a kupaszerző mozgalom utolsó kiírását is bejártam. A célban pedig várt már a névre szóló kupácskám, amit a főszervező, Lipák István személyesen adott át. Le a kalappal előtte, mert egyébként színvonalasabb szervezésű túrák voltak ezek, mint akár a fővárosi bóklászások. Összességében jó érzéssel hagytam magam mögött az első túrakupával járó sorozatomat.
Végezetül egy fotó a díjról, illetve az egyes túrákon bezsebelt kitűzőkről:
 |
| SzTTK 2018 |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése